Tájékoztatás a Fényes Napok ideje alatti útlezárásról

 

Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!

 

Városunk legnagyobb szabású rendezvénysorozata, a Mátészalkai Fényes Napok ez évben újra megrendezésre kerül 2021. augusztus 26-28. között.

A jelenleg is hatályos és alkalmazandó 484/2020.(XI.10.) Korm. rendelet - a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről- rendezvénytartási szabályai kötelezően előírják számunkra a koncertek alatt – mint zenés-táncos rendezvények – a védettségi igazolvány ellenőrzését. Ennek értelmében a Rendezvénytér (Hősök tere – Szalkai László tér) kizárólag védettségi igazolvány birtokában látogatható, tekintettel arra, hogy Mátészalkára, mint 5000 fő feletti településre a zenés-táncos rendezvények szervezésekor vonatkozik a látogatás védettségi igazolványhoz kötése.

 

Ezúton tisztelettel kérem szíves megértését és türelmét, ha az Ön számára kényelmetlenséggel járnának a rendezvény miatti alábbi útlezárások, közlekedési korlátozások:

 

1./   2021. augusztus 27-én (pénteken)a Bajcsy Zs. út - Kölcsey út - József A. út csomópontban teljes útlezárás 06 óra 00 perc kezdődik.  Ettől az időponttól kezdve csak a rendezvényre érkező árusok, fellépők, és a Városház közben lakók behajtása, közlekedése engedélyezett! A zárási pont a rendezvény teljes időtartamáig tart!

 

A Kazinczy u. – Kölcsey tér (Gimnázium főbejárat) melletti zárási pontnál lévő teljes útlezárásra ezen a napon szintén 06 óra 00 perctől kerül sor, mely arendezvény teljes időtartamáig tart

 

A Városház közben lakók behajtása és közlekedése céljából a Bajcsy Zs. út - Kölcsey út - József A. út útkereszteződéstől a - Polgármesteri Hivatalhoz felvezető egyirányú út ideiglenesenkétirányúvá válik.  Ezért a rendezvény napjain nem lehet megállni és várakozni az út Temetkezési Vállalatig tartó részén. Kihajtási lehetőség fenti csomópontban kötelezően csak jobbra lehetséges a SPAR üzlet irányába!


Augusztus 27-én, azaz pénteken,a Kossuth téren teljes útlezárás veszi kezdetét 10 órától – 22 óráig!

Ezen időtartam alatt, a Dózsa György út irányából érkező járművek, a Budai Nagy Antal út és a Munkácsy utca irányába akadálytalanul közlekedhetnek!   A Rákóczi út és az Alkotmány út felől érkező járművek pedig használhatják továbbhaladásra az Alkotmány utcai tömbbelső útszakaszát vagy ha a megfordulást választják, akkor ezt a volt PROFI /Z&L áruház parkolójában biztonságosan megtehetik!

 

A Kossuth utca egyirányú szakaszának teljes zárása 10 órától kezdődik. A Kossuth utca egyirányú szakaszának teljes lezáráskor még lehetséges az adott útszakaszra indokolt esetben, célforgalom esetén a be- és a kiközlekedés, de a Kossuth téren keresztül a járműforgalom tilos!  A zárási ponthoz érkezők továbbhaladásra használhatják az Alkotmány utcai tömbbelső útszakaszát. A teljes zárás során 18 óra után már nincs lehetőség a behajtásra sem, eddig az időpontig csak a Templomkertig lehetséges a közlekedés.

 

A Kossuth utcai zárási pont az egyirányú közlekedési szakasz kezdetén, a MOZI épületénél kerül A Kossuth utcai és Kossuth téri   útlezárások feloldására várhatóan pénteken 22 óra 00 perckor kerül sor.

 

2./ 2021. augusztus 28-án szombatona Bajcsy Zs. út - Kölcsey út - József A. út csomópontban és a Kazinczy u. – Kölcsey tér (Gimnázium főbejárat mellett) csomópontban lévő zárási pontok, maradnak érvényben a fentiek szerint a rendezvény végéig és várhatóan vasárnap hajnalban lesznek feloldva!

 

Köszönöm megértését és türelmét a rendezvény ideje alatt és bízom abban, hogy megtalálja majd az Ön kedvére való és kikapcsolódást nyújtó programot rendezvényünkön!

 

M á t é s z a l k a, 2021 augusztus 23.


Dr. Takács Csaba
jegyző